Prológus

Nyuszipókok!:)
Itt is van a várva várt prológus, én pedig baromi kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni nektek!:)
U.i.: ha elolvastátok, kérlek, jelezzétek, és véleményezzetek, illetve iratkozzatok fel!:)
Csók: Kata xxx

Hope Johnson

A szokásos reggeli kávémat kortyolgattam, miközben Matt mesélte nekem roppant érdekes szakítása történetét. Körülbelül ez volt a harmadik a hónapban, engem pedig reggel fél kilenckor még jobban lefárasztott. 

- Érted te ezt?- értetlen fejjel rám nézett, én meg csak bambultam.- Azt mondja, hűtlen vagyok.

- Nem, Matt, nem is értem, hogy állíthat ilyet- ásítottam, és leraktam a bögrém az asztalra. 

Hátradőltem a székemben, és úgy éreztem, menten fejbe lövöm magam, olyan álmos voltam. Késő estig dolgoztam Sara Bones ügyén, reggel pedig azonnal leadtam az aktákat Nancy-nek, aki készségesen átszolgáltatta Mr. Clark-nak. Azóta sokat gondolkodtam szerencsétlen lányon. Egy ex barátja elég galád módon állt bosszút szakításuk miatt, ráadásul, hogy ne tudódjon ki, megölte az összes szemtanút is: Sara hörcsögét és macskáját. Miután ezt megállapítottuk, nagyon szívesen lőttem vádlin A. McCarthy-t, ami tény, hogy önvédelem volt, de jól esett.

Még korán volt ahhoz, hogy beinduljon az élet az ügynökségen, pedig nekem az a kora délutáni fázis a kedvencem, amikor mindenki szabályosan megőrül, és áll a bál. Olyankor mindenki keres mindenkit, mindenki ordít, mindenki rohangál, és terepre megy, amit szintén imádok a munkámban. 

- Lefárasztott a tegnapi menet?- Joshua állt meg az asztalom előtt, és először a kávémra, majd rám pillantott.

- Te is tudod, hogy nem attól fáradtam el- mosolyogva előredőltem, és sóhajtva megittam a maradék kávét, amitől legalább egy picit úgy éreztem, hogy élek.

- Tudom hát- nevetett, és előredőlve megtámasztotta két karját az asztalomon, ezzel veszélyesen közel kerülve hozzám. Nem azt mondom, hogy nem néz ki jól, mert sokan olvadoznak érte, a bicepszéért, meg a menő FBI-os szerkójáért, de én személy szerint nem csak ezeket láttam benne; hanem az elképesztően jó nyomozót.- Mindenki arról beszélt, milyen lazán lábon lőtted a fickót.
- Vagy én lövöm lábon, vagy ő küld engem fejbe- elmosolyodtam, és felálltam, hogy az automatához sétálva vegyek magamnak még egy kávét.- Nem volt választásom.
- Ha nem vetted volna észre, kedves, ezt bóknak szántam- nevetett fel, és sűrű szőke hajába túrt.
Bedobtam az aprópénzt az automatába, rányomtam a kávéra, és a falnak dőlve próbáltam nem elaludni.
- Hope!- lelkes titkárnőnk, Nancy üvöltött nekem a folyosó végéből, mire majdnem szívinfarktust kaptam.- Mr. Clark hívat.
A titkárnő eltűnt, én pedig gyorsan lehúztam a tűzforró kávét (kicsit forrasztotta csak le a gégémet), amitől valamelyest üdébbnek tűntem, beletúrtam párszor a hajamba, kicsit helyben futottam, és aztán mosolyogva elindultam a főnököm irodája felé.
Mr. Clark nem szokta az embereket csak úgy behívatni. Komolyan. Így már akkor tudtam, hogy komoly dologról lesz szó, amikor megkocogtattam az ajtajának üvegét, ő pedig kikiabált, hogy "gyere". 

- Á, Hope- az asztala mögött ülve megigazította a maga elé helyezett papírokat, és elrendezte őket. Sötét haja rövidre volt nyírva, zakóját pedig karosszéke támlájára terítette. A májusi időjárásban eléggé fülledté vált az irodája, így kicsit nyitva hagytam az ajtót, hogy járjon a levegő. Clark az asztala előtt álló székre mutatott, hogy üljek le.- Hogy vagyunk ma?
- Jól, köszönöm- helyet foglaltam a széken, és összefont karokkal néztem fel rá.- Miről szeretett volna beszélni velem?
- Reméltem tudja, miért van itt.
- Azt hiszem- bólintottam, és a fülem mögé igazítottam egy arcomba hulló tincset.- De remélem tisztában van azzal, hogy nem tehettem mást: vagy McCarthy lő le engem, vagy én őt.
- Nem erről van szó- öblös nevetése betöltötte az apró irodát. Néhány képet csúsztatott elém a nagy asztalon, ő maga pedig hátradőlt a székben. Ha már nem szoktam volna meg az undorító dolgokat, valószínűleg öklendezni kezdek a képek láttán.- Akiket azokon a képeken lát, a brooklyn-i gyilkosságok áldozatai. Mármint, ami megmaradt belőlük.
Undorodva szemléltem meg a legapróbb részletig a visszataszító képeket, és elhúztam az orrom.
- Elkövető?
- Ezért hívattam ide- nagy lendülettel előredőlt, és az asztalra könyökölt, a hirtelen mozdulatától pedig beborított a parfümje illata.- Legalább egy hónapja keresik a gyilkost, aki látszólag véletlenszerűen választja ki áldozatait. Mint, ahogy maga is láthatja, elég érdekes módon végez velük: először levágja a gyűrűsujjaikat, aztán pedig elmetszi a nyakukat.
- Bizarr- állapítottam meg.
- Valóban. Három, egymástól teljesen független áldozat: egy prostituált, egy fiatal nő és egy ügyvéd.
- Talán valamit nem mondanak el neki- felnéztem az emberre, és bár fél órája úgy éreztem magam, akár egy hulla, most egyértelműen felébredtem.- A levágott ujjakat gyakran használják, ha ezzel azt gondolják, hogy kihallgathatják az illetőt, többet megtudhatnak tőle...
- Nézze. Felajánlottam a segítségemet a brooklyn-i FBI-nak- megdörzsölte az arcát, és halál komolyan nézett rám.- A segítségem pedig maga lenne.
- Tessék?- hökkentem meg. Nem tudtam, hogy emberekkel is üzletel.
- Senki sem vitatja, hogy felülmúlja az összes nyomozót ebben a városban, talán még az országban is. Ezért úgy döntöttem, áthelyezem Brooklyn-ba.
- Te jó isten!- sikkantottam fel, és a szám elé kaptam a kezem. Körülbelül fél másodpercbe telt, mire észrevettem magam, és rendeztem a vonásaimat.- Akarom mondani: valóban így gondolja?
- Megígértem, hogy a legjobb ügynökömet küldöm, ők pedig házat is biztosítanak a számára.
- Tehát..- próbáltam összeszedni magam, mert ez az egész akkora őrület volt, hogy alig láttam ki belőle.- Megyek Brooklyn-ba?
- Megy Brooklyn-ba- mosolygott rám.